A majdnem tűzvész

 2012.06.27. 11:26

egy kedves (külsős!) komment olyannyira meghatott, hogy úgy döntöttem, felelevenítem a blogot, ehhez azonban várnom kellett a következő idióta álmomra. jelentem, megvan.

a volt gimnáziumom udvarán voltam, és egy kis tűzön galamgombát sütöttem nyárson, ugyanis barbi valamiért nem engedett fel az albérletbe, hogy megcsinálhassam gázon. a gomba lassan sült, így unalmamban játszadoztam kicsit a tűzzel, de persze rossz vége lett: egy szikra elrepült, és belobbantotta a száraz füvet. eléggé beszartam, mert gyorsan terjedt, de elkezdtem csapkodni a tüzet a pulóveremmel. végül sikerült eloltanom, ám ebben a pillanatban érkezett meg egy nagy locsolócsővel milán, de mikor látta, hogy már nincs rá szükség, csak ledobta a földre, és otthagyta. emiatt le is basztam, amin az arra járó volt osztályfőnököm csak jót mosolygott. közben azonban eszembe jutott, hogy valójában azért jöttem, hogy visszavigyem a könyvtárba stephen hawking: az idő rövid története c. könyvét, így gyorsan felszaladtam a lépcsőn a könyvtárba, hogy odaérjek zárás előtt.

Címkék: tűz milán gomba barbi lépcső könyvtár az idő rövid története garay stephen hawking locsolócső

Medvetámadás a temetésen

 2011.04.21. 09:27

álmomban valahol csíkban voltam, és épp habsburg ottó temetésére mentünk a testvéreimmel és barbival. mikor megérkeztünk, akkor a távolban már láttunk egy medvét, de nagy ívben kikerültük, és mentünk tovább. a temetésen azonban már szinte nyüszögtek, majd az emberekre támadtak, mindenki menekülni kezdett, én barbit elrángattam valamilyen kilátótoronyhoz, és mondtam neki, hogy maradjon itt, én addig megkeresem a tesókat. nos, őket nem találtam, belebotlottam viszont a bozótban egy huszárruhás zombiba (!), aki azt mondta, egy ősi átok miatt jönnek most a medvék. ezt pedig csak úgy tudom megtörni, ha beleugrom a mellette látható kútba. lövésem nincs, hogy miért bíztam meg ennyire egy zombiban, mindenesetre beleugrottam, és az átok tényleg megtört: mikor kimásztam, a medvék mind eltűntek, a szeretteim pedig mind megkerültek. hála nekem.

Címkék: kilátó medve átok temetés barbi víz zombi ugrás kút csík huszár esztáj habsburg ottó tibáj medvetámadás huszárruha

Bárcsak...

 2011.04.05. 21:55

álmomban stockholmban voltam, a svéd-magyar válogatott meccsen. elég durva volt, ugyanis a 30 ezer nézőből úgy 20-25 lehetett magyar szurkoló, a maréknyi svéd elég megszeppenten ücsörgött. skandáltuk is, hogy 'nincsen hangotok!', meg hogy 'hazai pálya!'.
a siker nem is maradhatott el, úgy a 10. percben priskint ugratták ki, és bár nagyon nyúzták, elgurította a labdát a kapus mellett. rémületesen lassan ugyan, de végül nagy nehezen a kapufa érintésével bement a labda, a stadion meg majd felrobbant. 
az viszont elég meglepő volt, hogy mikor a kivetítőn lement az ismétlés, azon az látszódott, hogy tököli lőtte ki a bal felsőt. baromira nem értettem, de nem nagyon zavart, hiszen 1:0-ra mentünk svédországban!

Címkék: foci stadion svédország magyar válogatott priskin selejtező gól stockholm tököli kapufa skandálás nincsen hangotok

Madafaka júeszé

 2011.02.19. 21:10

a minap az egyesült államokban voltam, nevezetesen miami-ban, ahol barbival azt néztük, hogy melyik részleteket láttuk már a csi miami-ban. távolról mintha horatiot is kiszúrtuk volna, de nem voltunk biztosak benne.
ekkor közbeszólt ugyanis egy kisebb földrengés, ami egy apróbb hidat le is döntött, több sérült is volt. mikor odamentünk segíteni, akkor sétált el mellettünk charlie sheen. de szörnyen öreg volt, hosszú ősz haja volt, és szemüveget hordott. mindenesetre mondta, hogy épp bulizni megy, tartsunk vele. hát majd kibújtunk a bőrünkből, úgy örültünk ennek. de mikor megérkeztünk a hotelszobájához, szó nélkül becsukta előttünk az ajtót. egy darabig köpni-nyelni nem tudtunk, aztán felröhögtünk, és elmentünk berúgni.
 

Címkék: katasztrófa usa hotel híd buli öreg földrengés helyszínelők bunkó szemüveg charlie sheen miami horatio lófarok

Amnézia és pánik

 2010.12.31. 15:31

tegnapi álmomban igencsak aktuálisat álmodtam, ugyanis szilveszter este volt. kezemben 2 liter borral sétáltam varsóban, mikoris filmszakadás, és a következő pillanatban már bodával, szaszával és sanyival találkoztam valami nagy utcabálon. kérdeztem tőlük, mennyi az idő. mondták, hogy 2:40. nem hittem el, hiszen mikor elindultam, csak 8 volt. de megállítottam egy járókelőt, és ő is igazolta. nem értettem, hiszen be se rúgtam.
azt meg pláne nem, hogy a következő pillanatban az üllői úton voltam bodával és a rókával (!). épp a fradi edzését néztük, akik az ute ellen készültek, mi meg szurkoltunk nekik. az edzéshez, igen. ráadásul volt nálam egy csomó könyv rooseveltről. aztán bodáék is eltűntek, én meg nagyon nem értettem, mi folyik velem. aztán felébredtem. és így már értettem.
 

Címkék: könyv foci varsó edzés bor sanyi róka lengyelország részegség újpest fradi amnézia utcabál üllői út boda szasza roosevelt

álmomban éppen pestre készültem. no nem vagyok teljesen hülye, csak rábukkantam neten, hogy lesz magyar festők-magyar válogatott focimeccs, és a festőknél menyhárt tamás lesz a középcsatár. valami gálameccs, vagy mi, de az már nem is érdekelt. így vonatra pattantam, és kb 2 perc múlva már meg is érkeztem a délibe. ott metróra szálltam, és elmentem a blahára, mert hogy onnan már közel van a munkácsy utca, ahova a meccset szervezték. (azóta rákerestem: nos, nincs közel) ráadásul eszembe jutott, hogy sanyit elfelejtettem felhívni, szóval nincs senki, akivel elmenjek. elég lehangolt lettem, szó mi szó.

Címkék: budapest foci metró meccs vonat sanyi magyar válogatott menyus blaha munkácsy gálameccs menyhárt tamás magyar festők

Seelöwe

 2010.12.07. 12:02

álmomban ismét háború volt, ezúttal franciaországban voltunk a srácokkal, és épp arra vártunk, hogy hajóra pattanjunk, majd partra szálljunk angliában. a la manche álmomban eléggé kis pocsolya volt, voltaképpen nem volt nagyobb, mint egy folyó, és szinte végig leért az ember lába, simán át is láttunk a túloldalra. no, a hajó meg is indult a töksötét vizeken, bennünk meg azért volt már egy kis para, vártuk, mikor kezdenek el lőni ránk. gyorsan el is mondtam egy imát, biztos, ami biztos. de nem kezdtek el lőni, (amúgy angliát német katonák védték) és a partraszállás igazából csont nélkül sikerült is volna, ha a kilépésnél nem csúszok meg, és nem zuhanok vissza a vízbe. 
így azonban úszhattam át az egész la manche csatornát, hogy felszálljak egy új hajóra. de azzal is szerencsém volt, csak ketten voltunk benne vanyával, és már teljesen lazán dumáltunk az úton, valamint megemlítette, hogy a gergő meg a tivadar milyen lámák, hogy nem jelentkeztek önkéntesnek. aztán partra szálltam másodszor is, de pont a legizgisebb résznél felébredtem. sájze.
 

Címkék: anglia önkéntes német franciaország háború úszás éjjel ima víz katona hajó csata partraszállás vanya la manche seelöwe

Álmomban is részegen

 2010.11.25. 17:31

a minap nagyon különös álmom volt, ugyanis be voltam baszva, mint a szemét.
egy strandon voltunk az elején a srácokkal, és ott nyert rucsi valami vetélkedőn egy üveg bort. azt megittuk, elég ütős lehetett, ugyanis ekkor filmszakadás, és már éjjel van, és rácvárosba megyek haza. a fejem tiszta volt, de a testemet alig tudtam irányítani, folyton elvágódtam, meg estem be a bokorba. egy idő után azonban megelégeltem a szánakozó tekinteteket, felálltam, és minden erőmet összegyűjtve mentem tovább, viszonylag egyenesen.
útközben felsegítettem egy óvodást, aki elesett, de aztán az óvónéni lecseszte a kölköt, hogy ne barátkozzon ilyen részeg disznókkal. pedig ekkor már egész jól éreztem magam, fütyörésztem, é ugráltam hazáig.
 

Címkék: bor részegség strand esés óvodás bokor óvónéni rucsi

Gary Oldman, a kegyetlen

 2010.10.18. 00:16

még a kari játékok alatt álmodtam a következőt:

épp kari játékokon voltunk a botanikus kertben, mikor megjelent egy vörös macska, aki mindenkire rátámadt, még egy babakocsis anyukára is. többen mondták, hogy biztos veszett. mire megjelent gary oldman, a kezében íjjal, és nagyon rideg tekintettel rálőtt 3at a macskára. a harmadik megsebesítette, így gary közel ment hozzá, és úgy két méterről kivégezte. nem volt szép látvány.

Címkék: pécs vörös macska kivégzés íj veszettség botanikus kert veszett gary oldman nyílvessző kari játékok

Visszatérés

 2010.09.10. 12:25

a hosszúra nyúlt nyáriszünetben nem sok kedvem volt pötyögni, így azok az álmok már a feledés homályába vesztek, nem úgy a tegnapi, amit most meg is osztok a tisztelt publikummal:

szóval álmom kezdetén egy vasútállomáson voltam, és saito-val beszélgettem (aki az eredetben szerepelt), és elmondtam neki, hogy már cobb-ban sem bízom igazán (miközben leonardo dicaprio szúrós szemmel nézett a távolból), csak benne. ő mondta, hogy ezzel ő is így van, ezért arra kér, hogy szálljak fel a következő vonatra, majd később elmondja, miért.
én meg is tettem, és a vonaton találkoztam nagybátyámmal és unokatestvéreimmel (robi, ágota, hanna, áron), akik magkkal hoztak vagy 100 liter tejet, és vagy 100 üveg kubut. a kubu azonban valami külföldi gyártmány lehetett, mert az volt a neve, hogy budi. ezen jót röhögtem, és elolvastam az összetevőit; még karfiol és kelbimbó is volt közötte. de azért ittam egyet, meg egy tejet is. időközben megérkeztünk buszunkkal (ja igen, addigra busz lett a vonatból) kalocsára, ahol goci elmondta, hogy ide szoktak járni gyümölcsöt venni, mégpedig a palotás-centerbe, ami egy pláza szerű cucc volt.
sajnálatamra ekkor leszálltak, én pedig szomorúan integettem utánuk, majd felébredtem.
 

Címkék: busz japán pláza vonat tej eredet kelbimbó budi karfiol kalocsa áron vasútállomás ágota leonardo dicaprio robi kubu hanna cobb saito goci

Kubában Eminemmel

 2010.07.29. 11:10

álmomban kubában voltam, ahol egy kisebb csoporttal az volt a tervünk, hogy megdöntjük castroék uralmát, és majd mi vesszük át a helyét. úgy 5en 6an voltunk, de nem tudom kik, csak egy emberre emlékszem, aki nem volt más, mint eminem. bizony, maga eminem, akiről kiderült, hogy magyar, sőt, a felkarján még egy angyalos-koronás magyar címer tetkó is volt.
persze a castro palotába nem tudtunk bejutni, a kommunista csapatok meg üldözni kezdtek. mi menekültünk eminemmel, mikor azonban egy szakadékhoz érkeztünk, amivel párhuzamosan két út vezetett. mi azonban tökösebbek voltunk, és elkezdtünk lemászni a sziklafalon, mivel mellé volt ácsolva valami farács, ami recsegett-ropogott ugyan, de csak lejutottunk. mikor a vörösök ezt kiszúrták, ők is másztak utánunk, de eminem fogott egy böhömnagy kalapácsot, és szétverte a rácsot. a komcsik lezuhantak, mi meg találtunk egy csomó könyvet a rács mögött, szóval mégiscsak jó véget ért a sztori.
 

Címkék: könyv vörös puccs rács fidel castro kommunizmus kuba kalapács mászás katona komcsi tetoválás eminem kereszteződés szakadék magyar címer

Voldemort, varázslat, vuvuzela

 2010.07.11. 14:15

 álmom egy sötét sikátorban kezdődött, épp barbival beszéltem telefonon, mikor szembejött biciklin egy krumplifejű (ilyen) emberke. ettől úgy megijedtem, hogy átmásztam a drótkerítésen, és hamarosan egy nagy bányában találtam magam. a baj azonban csak most jött, ugyanis a mélyből megjelent voldemort, de nem úgy nézett ki, mint a filmben, hanem kb 3 méteres volt, és ilyen ronda rucska-szerű feje volt. ja, és kőből volt. eleinte elkezdtem ütni valami nagy kőtáblával, de meg sem érezte, csak tök lazán mondogatta, hogy felesleges, úgyis kinyír. ekkor átváltottam a varázslatokra, de az is hatástalan volt. 
szerencsére (?) megjelent szarmilán, és a kezembe adott egy marék kukacot. azt mondta, hogy ezek ún. vuvuzela-hernyók, és átrágják a követ, csak legyek türelmes, és maradjak életben. szóval rádobtam a férgeket voldemortra, aki ekkor már lövöldözött rám, de a hernyók tényleg megették egy idő után, és füstölögve eldőlt. így megúsztam, már megint.

Címkék: telefon bicikli barbi kukac bánya féreg varázslat voldemort hernyó sikátor drótkerítés kőtábla füstölgés vuvuzela krumplifej szarmilán

Hiroshima visszatér

 2010.07.07. 21:14

Múltkor megint elég furcsát álmodtam. Valahol voltam, amikor megpillantottam egy dombról lefele jövet egyik barátnőmet, Ritát. Rita nagyban integetett és rábeszélt arra, hogy várjam meg a többiekkel együtt az éppen most szabaduló Hiroshimát, hiszen az egész világ őt ünnepli. A furcsaság, hogy az álmomban Hiroshima tehát egy személy volt, aki Hiroshimára és Nagasakira ledobta az atombombát még 45-ben, emiatt lecsukták, s ma engedik ki a börtönből.

Hiroshima már távolról, mosolyogva csápolt és hatalmas tapsvihar közepette megérkezett hozzánk. Tiszteletünket felé úgy kellett kifejeznünk, hogy mindenkinek egy-egy lángoló botot rakott bele a szájába, melyre rá kellett harapni és így a tüzet eloltani. Hiroshimát így kellett üdvözölni.

Azután asszem elment, aztán sajnos többre nem emlékszem.

Címkék: börtön tűz bot domb rita ünneplés hiroshima nagasaki tapsvihar lángoló bot

Fantasy álom, de zavaros

 2010.07.06. 21:47

 nos a tegnapi álmomból főképp arra emlékszem, hogy nagyon izgalmas volt, de a sztori néhol szellős, nem mindenre emlékszem tisztán.

szóval első emlékképemben valami erdei tisztáson voltam valakivel, nem tom ki volt, de valahogy mintha a főnököm lett volna. 
ekkor megérkezett két lovas. pontosabban nem is lovas, mert valami nagy páncélozott hüllőkön ültek, kezükben lándzsa, az egyiknél amerikai zászló. először csak méregettek, majd elkezdtek körözni körülöttünk, mire fogtam egy bunkósbotot, és elkezdtem ütni őket, mert tudtam, hogy itt balhé lesz. igazam is lett, a főnököm is kardot rántott, mert vagy 10 ilyen "lovas" támadott rá. ekkor azonban hirtelen éreztem, hogy én vagyok gandalf. ez így hülyén hangzik, de ott tök természetes és persze megnyugtató tény volt. szóval elkezdtem menekülni, de egyszercsak vagy 20 fáklyás goblin állta utamat. M.A.G.U.S.-ból azonban emlékeztem valami tűzelvonás nevű varázslatra (asszem tűzvarázslói varázslat mondjuk), így elszívtam a tüzet a fáklyáktól, és tűzgolyó formájában a goblinokra lőttem. 
ekkor azonban észrevettem, hogy a tűzgolyó most dédimamám felé tart, aki ott állt nagyon lazán. szóval gyorsba kapcsoltam, és szintén varázslat segítségével villámgyorsan suhantam, felkaptam dédimamámat, és egy szűk alagútrendszeren, majd metróvonalon keresztül kivittem a felszínre. ott találkoztam a "főnökkel", aki megdícsért, és mondta, hogy a csapat többi 6 tagja is megúszta a rajtaütést, de nem használhatjuk mindig ezt az alagutat, mert figyelik.

Címkék: repülés metró lovas erdő hüllő alagút varázslat goblin gandalf m.a.g.u.s. fáklya tűzgolyó tisztás tűzvarázsló amerikai zászló lándzsa dédimama

Fefi a szcientológus

 2010.06.25. 10:44

a cím valószínűleg figyelemfelkeltő, de az álmom nem ezzel kezdődött; ugyanis egy anyahajón voltunk, melyet valami japán robotoktól foglaltunk el. éjjel hajóztunk, és lassan beértünk valami ostromvárosban, a háttérben még 2-3 atomvillanást is láttunk, de sebaj, partraszálltunk, és kinyírtuk még azt a pár robotot, amit ott találtunk.

ezután valahogy pécsre keveredtem, ahol barbival sétáltunk a vasútállomáson. egyszercsak szembejött fefi. elég fura volt, hogy nem a szobájában tesped, azért meg is kérdeztem, hogy mit csinál itt. mire kicsit szemlesütve mondta, hogy egy csoportfoglalkozáson volt.
erre én kikaptam a kezéből a brosúrát, amin nagy betűkkel virított, hogy dianetika. ó, mondom fefi, ezek szcientológusok, ne legyél már hülye! ő meg próbált mentegetőzni, hogy de ingyenes, és milyen jó filmet vetítettek.
erre felmérgelődtem, és bementem a szcicikhez, és berontottam valami teremben, ahol megint valami filmvetítés ment, a vezető meg valami ismerős arc volt, de nem esett le, ki is valójában. mindenesetre jól lebasztam, mondtam, hogy hagyják békén fefit, meg mindenkit.
a csóka nagyon nyájas volt, mondta, hogy nézzek végig egy előadást, és tuti másképp fogok gondolkodni róluk. mondtam jó, legyen. ekkor elkezdett pofázni a szeretetről meg tolernaciáról, én meg igyekeztem idegesíteni folyamatosan (mint gimiben a katonáné órákon). hosszan ásítoztam, közbekérdeztem, hogy mikor térünk rá xenura, néz-e south parkot, stb. ráadásul rájöttem, honnan is ismerem a fickót: ő volt joey triviani!!!
utána ezzel is baszogattam, hogy hány nőt megdugott, milyen jó arc, nem hiányzik-e, meg ilyenek.
erre már rohadt mérges volt, és úgy rámkiabált, hogy ktörtek az ablakok a teremben. igazából ezt is akartam, szóval lassan kimentem a teremből, de arra azért még felfigyeltem, hogy a szomszéd teremben van a fény angyalai egyház, meg a jehova tanúi. mondom szép kis társaság, és kimentem.
 

Címkék: south park pécs robot japán háború szcientológia ablak barbi xenu dianetika csata vasútállomás jóbarátok jehova tanúi anyahajó filmvetítés atomvillanás fény angyalai fefi joey triviani

Félsziget 2010!

 2010.06.23. 20:28

tegnapi álmom kicsit kusza, de az biztos, hogy félsziget fesztiválon voltunk. amint beértünk (boda vanya milán meg én), és vettünk egy sört, rögtön leszólított valami csaj, hogy menjünk versenyezni, mert hogy egy csapat lemondta, és kell beugró.
hát jó, nem sokat teketóriáztunk, beálltunk egy műveltségi vetélkedőbe. az ellenfél csapatában amúgy csupa feka volt, és alig makogtak (haha) magyarul. de nem is nagyon kellett, mert csak egy kérdés volt:
melyik állat tud több húst megenni: a farkas, vagy a leopárd?
én mondtam, hogy a leopárd, milán felírta cetlire, odaszaladt, és ezzel nyertünk egy tálca sört!
mázli, mert ébren inkább a farkast mondanám.
 

Címkék: sör farkas vetélkedő leopárd hús marosvásárhely feka cetli félsziget milu boda nigga vanya félsziget fesztivál egy tálca sör

Szasza, az öldöklő

 2010.06.03. 14:52

Álmomban azt álmodtam, amit Pirsz is korábban. Persze nem Rémálom az elm utcában-beli dologról van szó, mert korábban mesélte már az álmát, nem egy napon történt. A sztori csak annyi, hogy Ádám miatt lekéstük a Félszigetről hazafelé tartó vonatot, mindenki tökre ideges volt, hogy ennyi időn keresztül mi lesz majd velünk és Pirsz még a sörét is kiöntötte mérgében(hülye). Pedig el lehetett volna ütni az időt.

Egy korábbi álmomban láttam előre a jövőt, mégpedig azt, hogyha nem csinálunk legalább néhány apró dolgot másképp körülbelül a két perc múlva elkezdődő jövőben, akkor Szasza mindannyiunkat megöl, elgázol egy tankkal.  De előtte még biztonságképp belök majd minket egy üvegpoharakkal teli bárpulthoz, majd minden összetörik és ránk hullik. Egyébként ezen az estén valami összejövetel volt és kábé mindenki részt vett rajta, törisek, magyarosok, régebbi osztálytársaim. Elmondtam nekik, hogy mit láttam és megpróbáltunk mindenen változtatni. Olyan apróságokon, mint például, hogy az asztalnál, ahol ültünk a jövőképemben, más sorrendben helyezkedjünk el az éppen most kezdődő jövőben. Vagy például ne menjünk fel Ferivel a bárpulthoz vezető lépcsőn. Azt hiszem –de ez már eléggé homályos– hogy Szasza a történet végén mégiscsak megpróbált lehántolni mindenkit, de nem sikerült neki, mivel elmenekültünk. Más sajna nem rémlik.

Címkék: magyar sör tank feri töri jövőkép ádám félsziget szasza bárpult rémálom az elm utcában

Josué, az új span

 2010.06.03. 14:31

tegnapi álmom elég érdekesen indult, ugyanis az volt az első jelenet benne, hogy felébredek. esztáj szobájában feküdtem, körülöttem meg még elég sokan, a földön is. még sötét volt, gondoltam kimegyek egyet hugyozni. de mikor kiléptem az ajtón láttam, hogy ott áll az ajtó előtt gurulós (hosszú hajjal), meg egy kétméteres néger csóka (akit josuénak hívtak) egy csokor virággal. gurulós mondta, hogy ő csak azért őrködik itt, mert nem szabad használni a fenti fürdőszobát, mert felújítás alatt van. a feka meg valamilyen lillára vár, akibe bele van zúgva, és azt várja, hogy a csaj felébredjen. ahogy ezt végigmondta, a nigga benyitott a fürdőszobába, ahol a plafonról lógtak le a virágok. gyorsan lebasztuk, hogy nem szabad benyitni, mire nagyon elszontyolódott. amúgy valami bőrbetegsége lehetett, mert nagyon hámlott az arcán a bőr. ezután gurival lementünk a földszintre, ahol esztáj meg mutter épp josuéról áradoztak, hogy milyen illedelmes, aranyos, és még hozott nekik is virágot.
ezt már untam eléggé, szóval elsütöttem pár makis viccet, majd ettem egy almát.
 

Címkék: alma virág lilla ébredés néger fürdőszoba feka gurulós mutter hosszú haj nigga esztáj josué rasszista vicc

Vizsgadrukk

 2010.06.01. 23:05

múltkori álmom annyira nem nagy szám, de végre szerepelt benne rudi (L), szóval leírom:

igazából rudival csak rucsit kísértük el a rókusba, ugyanis nyelvvizsgázott a hülyéje. de közben a vizsgáztató nő mondta, hogy nekünk is kell egy megerősítő vizsgát tenni, ha azt akarjuk, hogy érvényes maradjon, de nem gáz, egy óra múlva van szabad időpont. rudival nem nagyon stresszektünk rá a dologra, felmotoroztunk hozzá, és gondoltuk megnézzük addig még egyszer az agyatlan apartmant, tanulni már úgysincs értelme. fura, álmomban tetszett a film. aztán visszamentünk, beszéltem úgy 2 mondatot németül, mire a nő azt mondta, köszüni, majd értesít. de biztos voltam benne, hogy átmentem.

Címkék: motor film német vizsga rudi nyelvvizsga rucsi rókus agyatlan apartman

tegnapi álmomból sajnos csak egy részre emlékszem, pedig tuti, hogy jó volt a többi is.
egy lepukkant gyárépületben voltam, és üldöztem egy bőrnadrágos szőke nőt (hasonlított a flashforwardos alda hertzog-ra). végül egy tetőn utólértem, és nem tudott tovább menekülni. erre kést rántott, és megindult felém. én tök lazán valami olyamit mondtam neki, hogy "na, inkább beszéljük meg, ne hadonássz itt a késsel". erre hasbaszúrt. hát, kicsit fájt, de a sérülésemet erősen túljátszottam, összegörnyedtem, mintha a halálomon lennék. ekkor nagyon örült magának, de letöröltem a vigyort az arcáról, mikor felpattantam. erre kirántotta belőlem a tőrt. én megint mondtam neki valami olyat, hogy "jaj nemár, ez olyan gáz", mire ő tövig nyomta a mellkasomba a tőrt, pont a szívem mellé. ez már jobban fájt, de persze megint átvertem: elterültem a földön nyöszörögtem, rmegtem, majd megint felpattantam, és megindultam felé, ekkor egy másik kést rántott elő, ami a lábára volt erősítve, és csípőn szúrt vele. itt már hangosan kiröhögtem, hogy milyen balfasz, és lefogtam, majd átadtam az időközben megérkező rendőröknek. majd elindultam az ügyeletre, mert gondoltam mégis meg kéne nézetni ezt a 3 késszúrást.

Címkék: rendőr átverés gyár ügyelet kés lepukkant életveszély késszúrás bőrnadrág flashforward gyárépület alda hertzog

...az, hogy már az álmaidba is beszivárognak.
tegnapi álmom ugyanis azzal kezdődött, hogy küldetést kaptam, miszerint egy őrült tudóstól meg kell szereznem valami iratokat. szóval fel is pattantam egy banshee -ra, és egy hosszú barlangrendszeren végigrepülve megérkeztem egy ajtóhoz, ahol meglepetésemre ott találtam bertát is (aki egyébként ugyanazon okból volt ott, mint én). no nagy nehezen megtaláltuk a kulcsot, benyitottunk, de amint beléptünk, az őrült tudós felgyújtotta minden iratát, majd nevetve saját magát is. ja, de előtte lenyomott valami riasztót, ami miatt özönleni kezdtek a halo-ból már ismert szörnyecskék. szóval gyorsan felpattantunk a banshee-ra, de berta szörnyen vezetett, szóval inkább átvettem. a gond csak az volt, hogy kettőnket már nehezen bírt el a cucc, így folyton nekivágódtunk valaminek. no de végül csak kiértünk. berta ugyan még mondta, hogy menjünk vissza a csizmájáért, mert út közben elhagyta valahol, én örültem, hogy túéltük.
 

Címkék: kulcs őrült tűz csizma halo menekülés barlang szörny küldetés tudós berta banshee

Indul az új szemeszter

 2010.05.19. 09:37

bizony, tegnapelőtti álmomban már az őszi félévet kezdtük. pontosabban egyedül kezdtem, ráadásul a jakabhegyin, ugyanis akkor már ott laktam. beléptem az új szobámba, ahol már ácsorgott egy magas szőke srác, de le se szartam, leültem wormsözni. az első meccs után azonban leesett, hog ez a csóka talán az új szobatársam, szóval nem ártana legalább köszönni neki. bemutatkoztunk egymásnak (őt valamilyen barnabásnak hívták), de aztán hívott dzsu, hogy indulás van, megyünk vonyarcra. hát jó, egyebassza, lementem a lépcsőn, ahol már vártak a srácok igazi strand-felszerelésben, még kacsás úszógumi is volt. útközben persze hülye rucska el akart lopni egy kiskutyát az egyik kerítés mögül, de az öreg nyuggerek észrevették, és ránkhívták a yardokat. ja, egyébként olyan hajnali 5 óra lehetett ekkor. hülye rucskát el is vitték a kékek, de minket ez nem nagyon zavart, és mentünk tovább a strandra.
ott viszont a homokos tenger(!)part kétharmadát elfoglalta valami sorverseny, ahol szánkóval kellett a partról a vízbe menni, szóval a maradék kis részen nyomorogtunk vagy 100 emberrel, nem volt túl jó.
 

Címkék: kutya rendőr nyugger tenger strand yard barnabás kolesz szánkó worms sorverseny rucsi jakabhegyi dzsu vonyarc

Zombis lazulás

 2010.04.08. 18:14

ugyan már nem tegnap álmodtam, de most jött el az ideje, hogy leírjam:
álmomban a hargitán voltunk, egy elhagyatott kúriában. jó nagy volt, 2 emelettel + a padlás, de kicsit le volt már pusztulva. szóval eleinte nyugodtan sörözgettünk bodával meg talán vanyával, mikor néztük, hogy hamarosan lemegy a nap a kárpátok mögött (ami persze lehetetlen, hisz ott éppenhogy felkel a nap). így boda meg vanya komótosan felbaktattak a villa egyik tornyába, ami csurig volt fegyverrel meg lőszerrel. én vállaltam, hogy még egyszer lemegyek, és elbarikádozom az ajtókat ablakokat, mert hogy hamarosan jönnek a zombik. de nem volt nagy para, tudtuk, hogy a világ végéig is tudnánk tartani magunkat a toronyban. aztán mikor épp egy ablak elé pakoltam dolgokat, akkor láttam, hogy az egyik zombi a fűben passzolgat egy emberrel. de aztán elesett, és leszakadt a lába, ami ráadásul ezután átváltozott ilyen szürkés érdes lábbá, amilyen az orrszarvúknak van mondjuk. szegény embernek azonban még most sem esett le, hogy ez bizony egy zombi, így mikor az megindult felé, csak állt földbegyökerezett lábakkal. ezért úgy döntöttem megmentem, és ráordítottam az élőhalottra, aki erre felém kezdett sántikálni. én meg fejbelőttem a pisztolyommal, aztán bezártam az ajtókat. az utána következőkre már nem emlékszem, biztos túl egyoldalú volt a zombik vs. mi meccs.

Címkék: sör foci fegyver barikád orrszarvú villa zombi torony hargita lőszer élőhalott boda kárpátok napnyugta vanya

Emberrablás és JSF

 2010.04.02. 23:47


A blog megjelenése óta most emlékszem másodszor az álmaimra, szóval kihasználom a lehetőséget és gyorsan leírom, ami még rémlik. Az álmom kezdetén asszem Érden voltunk és a gimim elől elraboltak minket. Azt, hogy pontosan miért, nem tudom. Annyi biztos, hogy finoman szólva betessékeltek minket egy buszba, ott volt Fecó, Pirsz, meg még páran a csajok közül, de konkrétan csak Bertára emlékszem, akit nem ismertem fel, így valaki mást kérdeztem meg, hogy vajon az a csaj a Berta vagy valaki más (sose legyen hidrogénszőke hajad). Később Feri megint nagyon laza volt, ugyanis az ő kérésére megállt a busz valahol, Fecó pedig simán leszállt, persze rögtön rágyújtott és kissé részegen, tekert cigivel a szájában pát intett nekünk. Azután megálltunk valami elhagyatott telepen , ahol elhatároztam, hogy meglesem a busz rendszámát és felhívom az általános iskolai ofőmet(nem ám a kékeket vagy Tony Sopranot), hogy siessen a segítségünkre. Aztán mikor elkezdtem lefirkantani a rendszámot, a lábamat valami undorító lények támadták meg, olyanok voltak, mint a piócák, csak háromszor olyan hosszúak. Ezek belemásztak teljesen a húsomba és próbáltam őket kihúzni, főleg a lábfejemből, de csak a kilógó részük egy darabját sikerült így letépnem és sajnos attól még életben maradtak. No, hát, hogy mi lett velünk, az kiesett. A következő képkocka már az, hogy BTK-TTK vetélkedő van, amolyan kari játékok féleség, ahol a zsűri egy tagja (hegyaljás ismerősöm) közölte, hogy ha leitatom, akkor nyerhetek. De én küzdeni akartam mindenképp, meg becsületes mérkőzést. Kicsit olyan volt, mint a Játék Határok Nélkül. Arra emlékszem, hogy Esztáj nagy patáliát csapott es önként kiszállt a versenyből, mivel majdnem megfulladt. Valami olyasmi versenyszámban vett részt (és ezzel kezdett, mert húzni kellett), hogy egy motorcsónakkal kellett egy elég kis folyón átszáguldani, de nagy volt a sodrása, plusz eléggé hullámzott is, így levegőhöz nem igazán lehetett jutni, a víz szinte mindig ellepett. Később már kb. mindenki ötször húzott, engem meg nem hívott senki, így elkezdtem aggódni. Odamentem a zsűrihez, hogy mégis mi a szitu, aztán odaadták  a személyre szóló lapomat, amin rajta voltak az addigi eredményeim, plusz az, hogy kizártak a versenyből, mert valakitől azt hallották, hogy a Jobbikra fogok szavazni. Teljesen felháborodtam, aztán csak annyi rémlik, hogy ugyanezen ok miatt Szénbe sem engedtek le, így elhatároztam, hogy nem mellettük teszem le a voksot.

 

Címkék: busz fecó részeg jobbik telep hegyalja lény érd játék határok nélkül tony soprano szenes berta kékek pirsz tekert cigi btk ttk

Újra háború!

 2010.03.31. 12:54

 hosszú idő után újra emlékeztem az álmomra, ami kellőképpen mozgalmasra sikerült. először bodáékkal egy lakóházat kellett védelmeznünk a szovjetek ellen, amit meg is tettünk, ám ekkor jött a parancs, hogy vissza kell vonulni, ugyanis a führernek az az utolsó parancsa, hogy valami könyveket meg kell szerezni a jakabhegyi koleszból. így mindenki buszra pattant, és golyózápor közepette feljutottunk a kollégiumba, és meg is találtuk a szobát, ahol a nekünk (barbi+én) utasításba adott könyv volt. valami dialektika és dialógus volt a címe. felforgattuk az egész szobát, de nem találtuk, ekkor nyitott be a szoba lakója, egy szőke srác, akire azonnal pisztolyt fogtam, és követeltem a könyvet. ő nagy sajnálkozva oda is adta, meg még elmotyogott valamit, hogy milyen kár, hogy megsemmisül radnóti műve, amiből ez az utolsó példány. engem azonban nem hatott meg (a parancs az parancs!), és elégettem. utána meg spuri kifelé, mert a szovjetek már behatoltak az épületbe (bodát el is kapták, hehe). nekünk még sikerült kislusszanni, és már épp átértünk volna a magyar-román határon, mikor egy román kommunista feltartóztatott. neki nagy nehezen elmagyaráztam (barbi tolmácsolt magyarról románra), hogy én is hatalmas komcsi vagyok, és hogy örülök nekik, így továbbengedett. utolsó megpróbáltatásként még át kellett kúsznunk egy barlangon, amiben azonban egy csomó kobold rohangált, és a levedlett arcbőrükkel teljesen eldugították a lyukat. ráadásul rohadt büdös is volt. 
no de jutalomként megérkeztünk szenesbe. azonban ez sem volt az igazi, ugyanis tök józan voltam, a kétdecis hubimat lenyúlták, és leöntötték a nadrágomat, így boxerben kellett táncolnom.

Címkék: bőr könyv busz szovjet kobold kommunista barbi román csata barlang radnóti pisztoly kolesz führer józan hubertus szenes boda jakabhegyi

süti beállítások módosítása